Hogyan született meg George Vithoulkas e-learning tanfolyamaHogyan jött létre George Vithoulkas professzor E-Learning Programja? Írta Maria Chorianopoulou, PhD a Klasszikus Homeopátia Nemzetközi Akadémiájának tanulmányokért felelős igazgatója Amikor George Vithoulkast megismertem úgy 17 évvel ezelőtt, hatalmas benyomást tett rám az, amit a tanításairól elmondott nekem. “Sok éve tanítottam már, 1962 óta. 1995-ben azonban elhatároztam, hogy a hallgatóimnak bemutatom azt, hogy mit jelent számomra egy teljes klasszikus homeopátiás képzés. Egy ilyen program keretén belül átadhatnám minden eddigi tudásomat és tapasztalatomat. Egészen addig, bár sok országban hallgatók ezreinek számtalan előadást tartottam, nem beszéltem az “Egészség szintjeiről” és a bonyolult és nehéz eseteknél szükséges esetkövetésről. Így született meg a “George Vithoulkas teljes tanfolyama”, mely kezdetben csak német hallgatóknak volt elérhető, majd oroszoknak is és végül kialakult egy nemzetközi csoport.” Elragadtatott ez az elgondolása, amelyet már gyakorlatba is ültetett. Nem ismerek más professzort, aki a teljes tanítását videóra rögzítette volna, megosztva diákjaival minden titkot, minden apró információt és részletet, anélkül, hogy bármit is visszatartana magának, homályos területeket nem hagyva maga után. George Vithoulkas professzor teljes szívéből a tanításainak szenteli magát, arra törekedve, hogy tanítványai kiváló homeopatákká váljanak. Amikor megnéztem részleteket az előadásaiból és láttam a szenvedélyt, mellyel Vithoulkas átadja tudását a hallgatóknak, vagy amikor az osztályterembe belépve azt láttam, hogy mennyire belemerül a hallgatók kérdéseinek megválaszolásába és mennyire fontosnak tartja azokat, eszembe ötlött, hogy ezeket a leckéket elérhetővé kell tenni online, távolsági oktatás formájában is. Így fejlesztettünk ki a George Vithoulkas professzor klasszikus homeopátiás E-Learning Programját és a www.vithoulkas.edu.gr weboldalt. Sok ember dolgozott lelkesen ennek megalkotásán. Fogtuk a videoszalagokat, megszerkesztettük a videókat, szakaszokra bontottuk és modulokat alkottunk, megszerkesztettük a hang és képanyagot, egy modern e-learning platformot hozva létre. Később meg arra gondoltunk, hogy a platform önmagában még nem elég. Szükség volt arra, hogy a hallgatók számára tanulási és önfelmérési eszközöket is teremtsünk. Így minden képzési modulhoz készítettünk teszteket és önellenőrző teszteket. Átfogó jegyzeteket és kérdéseket rendeltünk minden videós előadáshoz. Pontosan meghatároztuk Hahnemann, Kent és Vithoulkas könyveiből a videó- előadásokhoz kapcsolódó oldalak számát, mely a hallgató tanulási rendszerét támogatja. A programot technikailag tökéletesítettük. Most bármilyen elektronikai eszközön megtekinthető: számítógépen, tableten, okos telefonon. Ugyanakkor, a Vithoulkas angol nyelvű beszédét angol nyelvű felirattal láttuk el, a későbbiekben spanyol, görög és brazil/portugál felirattal és hamarosan elérhetővé válik az orosz és olasz feliratozás is. Meglehetősen gyakran bővítjük a programot Vithoulkas professor újabb, fontos előadásaival, melyeket az osztályteremben tart, Alonisszoszon az Akadémián és mellyel mindig fenntartja a hallgatók érdeklődését. Miközben ezeket a lépéseket tettük egyeztettünk Vithoulkas professzorral, a tanácsait kértük, jegyeztük az ötleteit, hosszas megbeszéléseket folytattunk arról, hogy mit akarunk elérni. Semmit sem bíztunk a véletlenre. Mindent alaposan végeztünk el, egy terv alapján, szem előtt tartva a perspektíváinkat. Mindenki, aki részt ebben a projektben, kiemelkedő erőfeszítéseket tett, és ma úgy érezzük, hogy az eredmény magáért beszél! Az elmúlt néhány évben a homeopátiának sokat ártottak a különböző elméletek, mely a homeopátia tudományos alapjait vonják kétségbe, míg önjelölt oktatók özönlötték el a szakterületét. Az E-Learning Program jelen és jövőbeli szerepe nagyon fontos. Biztosítja hallgató számára a homeopátia tudományának teljes ismeretét, kitisztázza a nehéz kérdéseket, elemzi a homeopátia törvényeit és szabályait, megválaszol fontos kérdéseket, és, ami a legfontosabb, hogy megtanítja a szerfelírás követendő stratégiáit. Ezt az E-Learning Programot már hat (6) egyetemen is akkreditálták, melyek közül öt (5) orvosi egyetem. Büszkék vagyunk arra, amit alkottunk, és itt vagyunk, hogy segítsünk önöknek, hogy sikeres homeopatává váljanak. Sok sikert kívánunk a tanulmányaikban! A cikk szerzőjérőlMaria Chorianopoulou, PhD a Klasszikus Homeopátia Nemzetközi Akadémiájának tanulmányokért felelős igazgatója
|
Klasszikus Homeopátia Nemzetközi Akadémiája![]() 08/06/2017 - 18:44 08/06/2017 - 18:07 05/07/2016 - 10:36 ![]() |